Bűnügyi őrizetbe vették a szigetvári postán meghalt csecsemő édesanyját
2025. 08. 07. 7:33:13 | Pesti Riport
Őrizetbe vettek egy fiatal nőt Pettenden, akit kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak - a helyiek szerint ugyanarról az anyáról van szó, akinek gyermeke az év elején tragikus körülmények között halt meg a szigetvári postán.
Kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki

Kedden nagy erőkkel vonult ki a rendőrség Pettendre, ahol őrizetbe vettek egy fiatal nőt. Úgy tudni, ugyanarról az asszonyról van szó, akinek gyermeke az év elején tragikus körülmények között hunyt el a szigetvári postán.
Az esettel kapcsolatban a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a következő tájékoztatást adta: „Tájékoztatjuk, hogy augusztus 5-én, kedden a rendőrök előállítottak egy 24 éves pettendi nőt a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, ahol kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nyomozás érdekeire való tekintettel további részleteket jelenleg nem áll módunkban közölni.”
Korábban azt állították, bölcsőhalál történt, majd megszólalt a gyermek dédnagymamája, aki elmondta, hogy az édesanya kénytelen volt órákra magával vinni babáját palackokat gyűjteni, mert a családnak nem volt pénze. A csecsemő valószínűleg ekkora kapott tüdőgyulladást, ami végül a halálát okozta.