Aktuális

„5-6 olyan fideszes politikust meg tudnék nevezni, akik melegek, és az én ágyamban is kikötöttek” - hazugságvizsgálóra kötöttek egy X-faktoros homoszexuálist az Alkotmányvédelmi Hivatalban

Egy bizonyos Szekér Gergő nemrégiben a Blikknek nyilatkozott, és többek közt azt mondta, hogy volt olyan időszak, mikor olyanok feküdtek az ágyában, akik ma ott ülnek a politikusok között, és az ellenkezőjét állítják. Hozzátette, hogy kormánypárti politikusok is megfordultak az ágyában.

Politikusok és kiskorúak drogos gruppenszexpartikon?

A lap most új információ birtokába jutott, amely szerint az X-Faktor felfedezettjét kihallgatásra hívta az Alkotmányvédelmi Hivatal (titkosszolgálat). Az énekes a kihallgatás tényét megerősítette, de arról semmit nem mondhatott, hogy összefügg-e a politikusokról tett kijelentése és a többek között a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket is végző szervezettel való beszélgetés, amelyet hazugságvizsgálóra kötve folytatott le.

„Onnantól kezdve, hogy beléptem az épületbe, addig, míg ki nem jöttem, semmilyen információt nem oszthatok meg” - mondta Szekér Gergő.

Hozzátette, hogy természetesen izgult, amikor behívták, de a „coming outjánál” megfogadta, hogy soha nem fog hazudni és félelemben élni.

Amikor azt kérdezték tőle, hogy a bent történtekről bármilyen írásos dokumentumot kapott-e, azt válaszolta: üres kézzel távozott.

Kiskorúak drogos gruppenben?

„Hány olyan embert tudnék mondani, aki anno itt feküdt az ágyamban, most pedig ott ül a politikusok között“ - fogalmazott az énekes. Szekér Gergő TikTok-videójában részletesebben kifejtette, mit tud az általa meg nem nevezett politikusokról.

Azt állította, több olyan közismert politikussal is volt viszonya, akik most a Fideszben ülnek.

„Óriási a különbség Magyarország és a világ más pontjai között. Itthon a kormány azt mondja, amit a többség hallani akar, a melegséggel pedig nem voltak az emberek annyira megbarátkozva, nem volt annyira ismert régebben, így ördögtől való dolognak tekintik. Nem szimpatikus, hogy ha folyamatosan azt hajtják, hogy dögöljön meg minden meleg. Hány olyan embert tudnék mondani, aki anno itt feküdt az ágyamban, most pedig ott ül a politikusok között és a nyilvánosság előtt, az ellenkezőjét állítja a cselekedeteinek" - fogalmazott Szekér, aki a TikTokon is beszélt arról, hogy nagyjából 5-6 olyan fideszes politikust meg tudna nevezni, akik „melegek”, és az ő ágyában is kikötöttek.

A meg nem nevezett közéleti szereplők között van olyan, aki Szekér állítása szerint arról mesélt neki, hogy kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolatot „egy drogos gruppenben”. Az énekes szerint azok a politikusok, akikre utal, a mai napig ismerkednek, és előbb-utóbb valaki ki fogja mondani ezeket a neveket, és úgy fogják végezni, mint Szájer József.