Aktuális

Tarjányi Péter: „legyünk őszinték, ha Orbánék félnének, nem mondtak volna le a mentelmi jogról”

A biztonságpolitikai szakértő a 24.hu-nak adott interjút, amiben szóba került az NVVH és az elszámoltatás is. Szerinte a hivatal nevetségesen kevés pénzt kapott a kormánytól a feladatra, a NER korábbi vezetőinek cselekedetei pedig elárulják: egyáltalán nem tartanak a felelősségre vonástól.

A Tisza-kormány hibázott, amikor nem élt a vagyonzárolás lehetőségével

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) kapcsolatban a szakértő három fő problémát lát: az idő múlását, a hivatal alulfinanszírozottságát és a szakértelem, illetve a csapatépítés hiányát. A hivatal rendelkezésére álló 2,5 milliárd forintos keretet 2027-ig „egyszerűen nevetségesnek” tartja a 30-60 ezer milliárdosra becsült feltárandó vagyonhoz képest. Szerinte ebből az összegből a működési költségeken túl nem futja a komoly, nemzetközi szakértőket is igénylő „projektköltségekre”.

Tarjányi Péter szerint a kormányzat hibázott, amikor a kormányváltás után nem élt a vagyonzárolás lehetőségével, ezzel rengeteg időt adva az érintetteknek. A NER kulcsfiguráinak reakciói szerinte árulkodóak.

„Mikor szólal meg a vészcsengőm? Amikor Orbán Viktor nem akarja a mentelmi jogát. Amikor Lázár János lemond a mentelmi jogáról. Amikor a kínai nagyvállalathoz Szijjártó Péter egy csuklómozdulattal átigazol. Legyünk őszinték, ha ők félnének, nem ez történt volna...”

Tarjányi hozzátette: „Én tudom, hogy a mentelmi jog különösen kétharmadnál nem nagy védelem, de idő. Felkészülési idő, amikor megtalálják valami konkrét gyanúval. Ez a fajta felkészülés, ez az időintervallum nem kicsit, hanem nagyon is biztosítva van a NER oligarchái számára.”